A CogniLink Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI (ÁSZF)
CogniLink Kft. online és tantermi képzések, oktatások, felvételi előkészítők széles körét kínálja magánemberek, cégek, szervezetek, magán és közintézmények számára.
Engedély számunk: B/2023/000902
Képzéseinken való részvételi szándékot a weboldalon elhelyezett űrlap kitöltésével lehet jelezni. Az űrlap kitöltése nem jár fizetési kötelezettséggel. A jelentkezőt az általa megadott elérhetőségeken keresztül munkatársaink tájékoztatják a képzés, felzárkóztatás, felvételi előkészítő megkezdéséig szükséges és hasznos információkról. Az űrlap kitöltésével a jelentkező hozzájárul a személyes adatainak a kezeléséhez az általa választott képzéssel, oktatással kapcsolatos tájékoztatás, továbbá a szerződéskötés előkészítése céljából.
Fizetési kötelezettség a képzés megkezdése előtt jön létre. Online képzések esetén a képzés díjának megfizetését követően, adjuk meg a jelentkezőknek Google Classroom azonosítót, amellyel részt tud venni a képzésben. Résztvevőnek joga van saját magától különböző személyt vagy szervezetet megjelölni költségviselőként, de amennyiben az így megjelölt költségviselő a résztvevő által aláírt képzési, felnőttképzési szerződésben megjelölt fizetési kötelezettségnek nem tesz eleget az előírt időben vagy mértékben, úgy a fizetési kötelezettség a résztvevőt terheli.
Szolgáltató vállalja, hogy a képzés lemondása esetén a képzés befizetett díját a lemondástól számított 10 munkanapon belül visszatéríti a jelentkező által megadott bankszámlára. Képzést, oktatást, felvételi előkészítőt lemondani a megkezdése előtt 5 nappal lehet. Megkezdett oktatás esetén nem áll módunkban a díjat visszafizetni.
Fizetési módok: átutalás vagy kártyás fizetés. Készpénzes befizetésre nincs mód. Amennyiben a résztvevő elérhetőségi adatai hibásan szerepeltek a képzésiszerződésben vagy idővel megváltoznak, és erről a résztvevő a képzőt nem értesíti írásban, úgy képző az ebből eredő károkért, hátrányos következményekért nem vállal felelősséget.
Vis major (pl. járvány) idején a kontakt jellegű órák – a résztvevők írásos értesítése mellett – távolléti jellegű órákkal is helyettesíthetők az aktuális jogszabályoknak megfelelő keretekben.
A képzések történő kimaradás szándékát és a szerződés közös megszüntetésére irányuló kérelmét a résztvevő kizárólag írásban jelezheti a CogniLink kft felé. Az erre az esetre vonatkozó fizetési kötelezettségeket a képzési szerződés tartalmazza.
A CogniLink Kft. online képzések esetén mentesül a felelősség alól, ha az általa teljesítendő szolgáltatási kötelezettségének a következő menthető okokból nem tud eleget tenni:
- A felhasználó a szolgáltató technikai eszközeitől függetlenül felmerült működési rendellenesség következtében nem, vagy csak korlátozottan tud hozzáférni a szolgáltatáshoz
- Külső, elháríthatatlan ok miatt.
A szolgáltatás tartalmával vagy minőségével kapcsolatban bármilyen kifogása esetén, a felek elsősorban egymás között, tárgyalás útján kísérlik meg rendezni. Amennyiben a tárgyalás nem vezetne eredményre, úgy az esetleges vitás kérdések rendezése érdekében szerződő felek az illetékes Kecskeméti Járásbírósághoz fordulnak.